Hű, nagyon régen nem írtam már... Pedig történtek dolgok az elmúlt hónapokban rendesen.

Januárban elkezdtem dolgozni az új munkakörben, és hát kár is lenne szépítenem: imádom!!! Sosem éreztem még ennyire elememben magam. Egyszerűen minden jó! Csupa olyasmit csinálok, amit nem is munkaként élek meg! Szóval nagyon elégedett vagyok :)

Januárban voltunk TEGYESZ-nél, megtörtént az első lépés örökbefogadás ügyében. Nem éreztem valami jól magam a bőrömben, nem tudom miért. Pedig az örökbefogadásra már abszolút nyitott vagyok, csak valahogy úgy éreztem, hogy az odáig vezető procedúra minden lépése szembesít a sikertelenségünkkel, és azzal az úttal ami ide sodort bennünket. Fel is merült bennem a kérdés, hogy vajon készen állok-e erre…. Februárban kint jártak nálunk „környezettanulmány” miatt, majd ezt követően voltunk pszichológiai vizsgálaton is. Már csak a tanfolyam van hátra és kezünkben lesz a határozat, mely szerint örökbe fogadhatunk gyermeket. 0-3 éves korig jelöltük meg a kívánt gyermeket, így jó esélyünk van rá, hogy ne kelljen éveket várnunk. Fura érzések kavarognak bennem ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Valahogy úgy érzem hiába van itt is egy várakozási periódus, az ember nem tudhatja mikor is van ennek vége. Pontosan mikor is érkezik el a kitűzött időpont. Csak várunk és várunk…. Majd egyszer csak megcsörren a telefon, és azt mondják neked, hogy van valahol az országban egy gyermek, akinek Benneteket választottak szüleinek. És ettől a pillanattól kezdve egy hónappal később van egy gyermeked, aki veled él, aki üstökösként megérkezik az életedbe. De nem tudod, hogy ez mikor fog megtörténni. Jövő hónapban? 1 év múlva, 3 év múlva, ki tudja? És van ebben valami ijesztő. Fel lehet erre készülni? Nos, majd meglátjuk… Ha ezt az utat szánja nekünk az Élet, majd beszámolok róla.

Közben, szintén januárban felkerestünk egy új orvost ugyanabban az intézményben ahol az utóbbi 4 lombikot csináltuk. Úgy éreztük váltanunk kell, mert szükségünk van az újabb szemléletre, ötletekre, hátha…. Új doki végtelenül szimpi, májusra tudott előirányozni bennünket a 8. lombikra, és azt javasolta, hogy a várakozás alatt esetleg próbáljunk meg 1-2 inszeminációt is, most hogy tudjuk: átjárható mindkét petevezetékem. Ezt el is fogadtuk, ám február végén mikor jelentkeztünk volna az elsőre kiderült, hogy épp szabadságon lesz az érintett héten, így az elmaradt. Abban maradtunk, hogy a következő ciklusra halasztjuk. Hát ez következik hamarosan.

Közben meg nemsokára 36 éves leszek. Emlékszem a tavalyi érzéseimre… Most valahogy nem érzem annyira ijesztőnek a dolgokat, de akárhogy is, megint eltelt egy év, és még mindig egy helyben topogunk!