Rendíthetetlen tizenegyek

Tegnap, azaz a leszívást követő harmadik napon kellett telefonálnom újra megtudakolni, hogy mi van a mi kis szedercsíráinkkal, hányan vannak, hogy fejlődnek, mikor lesz a visszaültetés.

Hát nem kicsit voltam ideges.... Ráadásul mikor végre eljött a várva várt időpont a telefonálásra, akkor kb 10 percig foglalt volt a vonaluk, már azt hittem darabjaimra hullok. Na, de mikor végre felvették, a legmerészebb álmaiban is elképzelhetetlen mondat hagzott el: mind a tizenegyen megvannak, élnek és virulnak, szépen osztódnak! Szombaton, azaz 5 naposan lesz a beültetés, és maradnak fagyibabák is, remélhetőleg.

Fel nem foghattam egész nap a hallottakat, de nagyon boldog voltam!! :)

Bármi is lesz majd a végkimenetele ennek a próbálkozásnak, legalább kaptam/kaptunk végre nagyon sok örömöt és sikerélményt is, ami a korábbiakról nem mondható el. Ez persze nagyon messze van még egy tündéri gyerkőctől, de mindennek örülni kell :)

Holnap beültetés!