2011-re már többé-kevésbé talpra álltam, ám a menzeszem rendületlenül megjött minden hónapban… Áprilistól elkezdtem mérni a reggeli hőmet, ami azt mutatta, hogy van peteérésem, gyönyörűen látszott, hogy mikor. Ugyan picit rövidnek tűnt a luteális fázisom, ezzel párhuzamosan a ciklusaim is (24-25-26 naposak voltak), de új dokim szerint kicsit sem volt reménytelen a helyzet. Nyár környékén megejtettünk néhány clostylbegyt-es hónapot, eredmény: 0

Ekkor már KB 1 éve próbálkoztunk újra, eredménytelenül.

Szeptemberben orvosom javaslatára csináltunk egy petevezeték átjárhatósági vizsgálatot. Eredmény: jobb oldali petevezeték el van záródva, nem sikerült átfújni sem.

Kupaktanács, hogyan tovább?

Dokim azt tanácsolta, hogy próbáljunk meg egy műtétet, aminek 2 célja lenne:

• egyik, hogy műtéti úton megpróbálná megnyitni a petevezetéket
• másik, hogy picit benézne ő is a méhembe, szeretné saját szemével látni, hogy hogy is állunk, a korábbi műtét milyen nyomokat hagyott maga után.

A műtét az előzőhöz hasonlóan hystero és laporoscop kombinált lett volna. Beleegyeztünk.

Tervezgettük a műtét időpontját, amikor is egyszer arra döbbentem rá, hogy késik a menzeszem… Már 2-3 napja… Ugyan egy percig sem hittem, hogy állapotos lennék, hiszen, épp akkor derült ki, hogy az egyik petevezetékem el van záródva, ergo az esélyeim matematikailag feleződtek… Hát azért csináltam egy tesztet… No vajon mit mutatott? 2 csík, pozitív!!

Az ezt megelőző 1 évben sokat gondolkodtam azon, hogy vajon hogy fogom magam érezni legközelebb egy pozitív teszt láttán? Képes leszek-e örülni neki, vagy minden örömömet felülírja a félelem? Nem tudtam elképzelni az érzést…

Hát én örültem… Nagyon örültem, és ami a legfontosabb: baromi nyugodt voltam. Nem tudom, hogy ismeritek-e azt az érzést, amikor az ember valahonnan, mélyről, zsigerileg érzi, hogy ezúttal semmi baj nem lesz, minden a legnagyobb rendben, és ez egészen biztos! 2 év elteltével újra átéltem azt a fajta felfoghatatlan boldogságot, amit csak egyetlen dolog képes nyújtani: az „anya leszek” érzése!

Felhívtam dokimat, aki nagyon örült, és javasolta, hogy azonnal kezdjek el utrogestant használni. Így is lett. Egyben megbeszéltük az első UH időpontját, a terhesség 6. hetére.

2 héttel később, az UH-ra várva izgatottan ültünk a doki magánrendelőjében, már majdnem sorra kerültünk, mikor gondoltam kiszaladok még mosdóba előtte. (Nálam a terhesség legbiztosabb jele, a 0. pillanatban kezdődő gyakori vizelési inger….).

És most bocs a részletekért…: letolom a bugyim, hófehér tisztasági betét, szuper! WC fölé guggolok, pisi, bugyi, nadrág fel! Megfordulok lehúzni a wc-t, minden csupa vér…… Azt hittem elájulok. Tolom le újra a nadrágot, bugyit, a 2 másodperccel azelőtti hófehér tisztasági betét tele friss vérrel. Minden erőm elhagyott…. Alig tudtam kimenni a mosdóból.

Pár perccel később, már bent a dokinál, dől belőlem a vér. Néz UH-n, néma csöndben van. Nem lát szívhangot. Ez még önmagában nem lenne tragédia, lehet, hogy korai még a szívhang. De az amúgy szabályos petezsák nagyon közel van a méhszájhoz, szinte kizárt, hogy a vérzés ne sodorja le… Nem tud bíztatni semmi jóval.

Tanács: menjünk haza, szedjük össze a cuccomat, irány a kórház. Ő beszól előtte telefonon, várni fognak. Holnap reggel ott találkozunk, megnéz újra UH-n, aztán tovább gondoljuk a dolgot. Addig hátha csillapodik a vérzés, ha igen, akkor talán, de csak talán….

A vérzés nem csillapodott, egész éjszaka dőlt belőlem… Reggel a kórházban, ígéretéhez híven jött a dokim, mentünk UH-ra. A tegnapi szabályos petezsák aznapra szabálytalan lett, a diagnózis: missed ab, irány a műtő, következik a jól ismert műszeres befejezés.

Másnap hazamehettem. Rettenetesen dühös voltam…. Nem akartam elhinni, hogy megint ez történik, és semmire nincs magyarázat, senkit sem lehet számon kérni….

2011 Karácsony: ez az 5. karácsonyunk, amióta házasok vagyunk. Sose gondoltam, hogy ekkorra nem lesz már minimum 1, esetleg 2 gyermekünk. És ez a 3. olyan Karácsonyunk, amire egy veszteség nyomja rá a bélyegét. Az első vetélés is ez idő tájt történt még 2007-ben, aztán 2009-ben decemberre voltam kiírva Kislányunkkal, és most 2 évvel később, egy újabb vetéléssel mögöttünk, megint itt vagyunk, és még mindig csak ketten vagyunk.